Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.04.

Borzalmas vonatbalesetről jött hír, 28 éves fiatal az áldozat

Érthetetlen döntést hozott az áldozat, ezért boncolást rendeltek el.

Súlyos baleset történt a szlovákiai Nagymegyer és Nemesócsa közt fekvő Bogyánál. Egy autó kihajtott az érkező személyvonat elé a Gellér felé vezető úton a község mellett lévő, STOP táblával ellátott vasúti átjáróban.

A személyvonat maga alá gyűrte a Skoda Superbet - írja a Paraméter. A sofőrje beszorult, a tűzoltók próbálták kiszabadítani, de az életét már nem tudták megmenteni. Kiderült, hogy az elhunyt egy 28 éves fiatal férfi a Dunaszerdahelyi járásból.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a sofőr ivott-e alkoholt, de elrendelték a boncolását, hogy megállapítsák. Ennek során kiderülhet az is, ha netán rosszul lett és ezért nem állt meg. Szemtanúk szerint ugyanis megállás nélkül hajtott fel a Stop táblás vasúti átjáróra.

A vonaton körülbelül 25-en ültek, szerencsére senkinek nem esett baja. Rutinszerűen ilyenkor megszondázzák a vonat vezetőjét is, de ő nem fogyasztott alkoholt. A rendőrség halálokozás és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő