Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.23.

Borzalom: gyomorfájdalmakkal vitte kórházba kislányát, kiderült, hogy terhes

Apja vitte be a kórházba lányát, akkor még senki sem gondolta, hogy a tini terhes.

A 34 éves Louisiana állambeli Wendell Sanchez a The Sun információi szerint elmenekült, amikor az orvosok megállapították, hogy a fiatal lány, akit bevitt a kórházba, babát vár. Sanchez gyomorfájdalmakkal vitte be 11 éves lányát, ekkor derült ki, hogy terhes. Sanchez az autóban várt, míg lányát kivizsgálták, de hamar rájöttek: valószínűleg ő erőszakolta meg a gyereket, és rendőrt hívtak.

Fotó: Twitter

A rendőrök kiérkezésekor gyalog menekült el, végül egy közeli lakótelepi lakásban rejtőzött el, itt elfogták a zsaruk. Állítólag marihuánát is találtak nála.

A férfit letartóztatták és lánya megerőszakolásával vádolják, valamint a drog miatt is eljárás indult ellene. Az pedig csak ráadás, hogy Sancheznek még jogosítványa sem volt, pedig kocsival vitte el a kórházig a gyereket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány