Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.15.

Botrány! Bűnöző muszlimok brit földről támogatták az Al-Kaidát

Ráadásul kapcsolatban álltak azokkal a terroristákkal, akik bombamerényleteket követtek el Nagy-Britanniában, 52 ember halálát okozva.

Hatalmas botrány készülődik Nagy-Britanniában! Kiszirárgott, hogy ott élő, Ázsiából származó muszlim bevándorlók egész hálózata bűncselekményekből származó pénzt küldött az Al-Kaidának.

Ráadásul az államkincstár tudott erről, de nem tájékoztatta a belügyi elhárítást (MI5) – állította a The Times információi alapján az Fdesouche. Ennek az lehet az oka, hogy

az üzletben már a brit kormányzati szervezetekbe beépült különböző szintű politikusok is érintettek (a cikk szerint ez afgán és pakisztáni származásúakat jelenthet, csak a Times politikailag korrekt módon írta körül őket).

Ami tény, hogy a hálózat tagjai Londonban, Buckinghamshireben, Birminghamben és Skóciában is követtek el ÁFA-csalásokat, jelzáloghamisítást és a bankkártya-csalásokat.

Ezzel mintegy 8 millárd font kárt okoztak az államnak. Ennek az összegnek az 1 százalékát, azaz 80 millió fontot (ez 25 milliárd forint!) juttatták el az Afganisztánban és Pakisztánban múködő Al-Kaida táborai számára. Ráadásul a hálózat kapcsolatban állt azokkal a terroristákkal, akik bombamerényleteket követtek el Nagy-Britanniában, 52 ember halálát okozva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány