Létrehozva: 2020.01.14.

Botrány Maddie McCann körül: ezzel vádolták meg az exrendőrt a szülők

Az eltűnt kislány szülei szívtelennek nevezték a volt rendőrt, aki könyvet is írt Maddie eltűnéséről.

Maddie McCann születi „szívtelennek” nevezték azt a volt rendőrt, aki azt állítja: a kislányt soha nem fogják megtalálni.

Fotó: Europress – AFP/TERI BLYTHE/METROPOLITAN POLICE SERVICE

Kate és Gerry McCann ugyanis azt mondják, hogy még mindig remélik, kislányukat élve meg fogják találni 12 évvel az eltűnése után. Maddie a család portugáliai nyaralásáról tűnt el 2007 májusában.

A szülők most egy híres nyomozóra, Mark Williams-Thomasra akadtak ki, aki szerintük lányukon akar meggazdagodni, nekik pedig csak fájdalmat okoz a gyermekről írt könyvével, a rendőrök elkötelezett és folyamatos munkáját pedig aláássa a kötettel.

Williams-Thomas szerint ugyanis Maddie bűncselekmény áldozata lett, és a rejtélyt azért nem sikerült még megoldani, mert az üdülőhely egyik fontos biztonsági kameráját kikapcsolták. A nyomozó könyvében úgy fogalmazott, hogy „hihetetlenül kicsi” annak az esélye, hogy Madeleine élve előkerül. „Sajnos az idegenek általi emberrablások szinte minden esetében a gyermek 24 órán belül meghal” – írta.

A szerző észrevételeit nem sokkal azután osztotta meg a nyilvánossággal, hogy a szülők elkötelezték magukat a további keresésre. A család egyik tagja elmondta a The Sunnak, hogy a nyomozónak semmi információja nincs, amire kijelentéseit alapozhatná és tiszteletlen a szülőkkel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút