Létrehozva: 2021.01.14.

Brutális korlátozások a Covid-19 miatt, mutatjuk a részleteket

Mallorcán már tilos a buszokon és a vonatokon beszélgetniük az utasoknak, hogy így csökkentsék a koronavírus-fertőzés veszélyét, míg Németországban Merkel jóslata alapján akár áprilisig is tarthatnak a lezárások. Közben fény derült a Covid-19 hosszú távú hatásaira is.

A németekre még 8-10 hét lezárás vár

Angela Merkel kancellár a Bild beszámolója szerint azt mondta, hogy ahhoz, hogy lassítsák a járvány terjedését, a vártnál hetekkel hosszabb ideig tartó lezárásokra van szükség. Az országban január végéig vannak érvényben a jelenlegi korlátozások, de Merkel pesszimista, és úgy véli, akár április elejéig tarthatnak a lezárások.

Fotó: getty images

Azt is mondta, ha nem sikerül megállítani a koronavírus új variánsát, húsvétra akár a tízszeresére is nőhetnek az esetszámok. A Robert Koch Intézet szerint több mint 1,9 millió ember fertőződött meg Németországban, és a vírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 40 ezer fölé emelkedett.

Fotó: afp

A Bild forrásai szerint Merkel közölte: ha nem tudják megállítani a koronavírus új, Dél-Angliában megjelent variánsát, akkor húsvétra a mostaninál tízszer nagyobb lehet a fertőzöttek száma. Hozzátette, emiatt 8-10 hét szigorra van szükség.

A német kancellár szerint az év közepéig ráadásul nem lesz elegendő oltás az országban.

Köpetből veszik a teszthez a mintát

Akinek valaha koronatesztet kellett végeznie, tudja, milyen kellemetlen és fájdalmas, ha egy vattapamacsot mélyen a torkába és az orrába dugnak. Szerencsére van már alternatíva.

Egy új antigén „köpési teszt” sokkal egyszerűbb az eddiginél, hiszen nem okoz kellemetlenséget, mivel nem turkálnak az ember orrában és szájában. A vizsgálat előtt ki kell öblíteni a szánkat vízzel, majd elég, ha valaki egy kicsit megköszörüli a torkát, vagy köhög, a szájba került váladékot pedig egyszerűen ki kell köpni egy kis tálkába és mehet is a tesztre. 15 perc múlva már kész is az eredmény. Egyelőre mindez még csak egy német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, pontosabban Weeze településen létezik. A teszt ára 45 euró, vagyis mintegy 16 ezer forint.

Hónapok után is alvászavarosak a gyógyult covidosok

A kínai Vuhan városában a koronavírus-fertőzés már több mint egy éve kezdődött de a Covid-19 egészségügyi következményei még mindig jelen vannak, amint azt a Jin Yin-tan Klinika új felmérése is mutatja. 2449 koronás beteget kezeltek a gyógyulásuk után tavaly május végéig a wuhani Jin Yin-tan kórházban. Chaolin Huang orvos és csapata összesen 1773 embert kérdezett meg egészségükről a Covid 19 betegség után 2020 szeptemberéig. A kérdőív mellett 390 embernél végeztek orvosi vizsgálatokat is.

Fotó: shutterstock

A megkérdezettek 76 százaléka számolt be fáradtságról, izomfájdalomról és alvászavarokról. Ezek voltak a leggyakoribb hosszú távú következmények.

Tilos megszólalni a mallorcai tömegközlekedési eszközökön

A mallorcai utasoknak be kell fogni a szájukat, ha buszon, vagy vonaton akarnak utazni. A mallorcai regionális kormány döntése szerint az intézkedésre azért van szükség, hogy így is segítsenek a koronavírus-járvány megakadályozásában.

Fotó: afp

A régóta érvényben lévő maszkhordás mellett ugyanis álláspontjuk szerint ez is csökkentheti a fertőzés kockázatát. Tekintettel a fertőzések rohamosan növekedésére, a hatóságok szerdától megtiltották a privát körökben való találkozókat olyan emberekkel is, akik nem a saját háztartásukban élnek. Elrendelték az összes étterem, bár, bevásárlóközpont és edzőterem bezárását is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért