Létrehozva: 2020.12.30.

Brutális környezetszennyezés: idén 1560 millió arcmaszk került az óceánokba!

A 2020-ban legyártott szájmaszkok körülbelül 3 százaléka végezte a tengerekben, óceánokban.

Szerző Gaál József

Az OceansAsia nevű tengervédelmi szervezet napokban kiadott tanulmánya szerint idén eddig 1560 millió darab egyszer használható sebészeti arcmaszk került a világ óceánjaiba.

A Hong Kong-i székhelyű nonprofit vállalat számításai alapján az emberiség 52 milliárd darab arcmaszkot gyártott le a koronavírus-járvány kirobbanása óta. Ennek körülbelül 3 százaléka került a tengerekbe és óceánokba, szennyezve ezzel a vízi ökoszisztémát.

Egy maszk – típustól függően – 3-4 grammot nyom, tehát körülbelül 6800 tonna műanyag kerülhetett a világ óceánjaiba ebben a formában.

Az OceansAsia kutatási igazgatója, Dr. Teale Phelps Bondaroff és a jelentés vezető szerzője elmondta, hogy az 1,56 milliárd arcmaszk, amely 2020-ban óceánokba került, csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel évente átlagosan 8-12 millió tonna műanyag hulladék kerül a világ óceánjaiba.

Egy csendes-óceáni sziget partján talált szájmaszkok. (Forrás: OceansAsia)

„A tengeri műanyag szennyezés egyértelműen pusztítja az óceánokat. A műanyag szennyezés becslések szerint évente mintegy 100 000 tengeri emlőst, teknősöket, több mint egymillió tengeri madarat és még több halat, gerinctelent és más állatot pusztít el. Emellett negatív hatással van a halászatra és az idegenforgalmi ágazatra is, a világgazdaságnak pedig évente 13 milliárd dollárba kerül a károk felszámolása„

- fogalmazott Gary Stokes, az OceansAsia üzemeltetési igazgatója, aki mindenkinek azt javasolja, ”hogyha lehetőség van rá”, akkor szövetből készült, többször használható védőmaszkot használjunk inkább.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil