Létrehozva: 2021.01.25.

„Bűnösnek érzem magam, amiért nem tudtam megvédeni” – belehalt a demenciás nyugdíjas ápolója bántalmazásába

Az idős asszony lánya vette észre a sérüléseket, majd egy kamera segítségével tudta meg a szörnyű igazságot.

Döbbenetes felvételek láttak napvilágot egy Norfolkban élő idős nyugdíjas asszonyról. Ápolója nemcsak egyszerűen durván bánt a síró nénivel, hanem megtépte a haját és kényszerítette arra, hogy megegye az ételét! A legfelháborítóbb a történet kapcsán, hogy mivel súlyos demenciával küzdött a 69 éves Liz Youngs, segítséget sem tudott hívni.

Végül a lányának, Corrina Cunningham tűnt fel, hogy sérülések, véraláfutások és hólyagok jelentek meg idős édesanyja testén. Mivel nem talált magyarázatot a történtekre, ezért felszerelt egy biztonsági kamerát az otthonukban.

Ekkor bukott le a 29 éves Jenny Dady, milyen rosszul és kegyetlenül bánik Lizzel. A felvételekből kiderült, hogy megtépte a haját, az orránál húzva nyomta bele a fejét az ételbe, sőt verbálisan is bántotta. Egy másik alkalommal az ápoló a kutyáját is magával vitte a házba, ami mélyen megmarta az asszony lábát – írja a Daily Star.

„Sajnálom az egészet, édesanyám elhunyt a nyomozás során, ami sokkal nehezebbé teszi a megbékélést, tudván, hogy élete utolsó éveiben rosszul bántak vele. Belehaltam, amikor megtudtam az igazságot. Bűnösnek érzem magam, amiért nem tudtam megvédeni, amikor szüksége volt rá, és mindez a saját házunkban történt” - árulta el a gyászoló lánya.

A felvételeknek köszönhetően a rendőrség azonnal intézkedni tudott, és hat hónap börtönbűntettesre ítélték Jenny Dadyt, miután beismerte borzalmas tettét. Továbbá 122 font (kb. 50 ezer forint) megfizetésére kötelezték.

„Bíztunk Jennyben, és azt gondoltuk, hogy valóban gondoskodik az anyámról, de a lehető legrosszabb módon elárulta ezt a bizalmat. Nagyon nehéz volt megnéznem a felvételeket, fizikailag rosszul éreztem magam” – tette hozzá Lizze lánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért