Létrehozva: 2017.10.08.

Burkát viselő nő támadt a tanárnőre: rám nem vonatkoznak a szabályok

A Mariahilfer Strasse Bécsben már régóta nem a pompáról és csillogásról nevezetes, egyre több a konfliktus a környéken.

Október elsejétől Ausztriában tilos olyan ruhát viselni, ami eltakarja az ember arcát. A törvény azért született meg, hogy a muszlim nők ne hordhassanak burkát. Még egy hét sem telt el a rendelkezés bevezetése óta, máris megvan az első olyan összetűzés, amely egész Ausztriában beszédtéma lett.

Szerda délután a Mariahilfer Strasse egyik metróaluljárójában egy osztrák tanárnő figyelmeztetett egy burkát viselő muszlim nőt, hogy a cselekedete a hónap első napjától már törvénysértésnek számít, amiért akár 45 ezer forintos büntetést is kaphat. A felháborodott válasz azonnal érkezett:

ez engem nem érdekel, én szeretem az iszlámot.

A szóváltást követően egy tucat muszlim fiatal gyűlt a két nő köré, és azt kezdték hajtogatni, hogy a tanárnő rasszista. Az aluljáró lépcsőjén tovább folytatódott a vita, a burkát hordó nő ugyanis meglökte a pedagógust, majd közölte, hogy neki nem kell magát a törvényekhez tartania. Majd az összeverődött fiatal férfiakból álló csoportosulás kinevette a tanárnőt. Egy szempillantással később azonban tíz egyenruhás jelent meg a helyszínen, és a két nőt kiemelték a tömegből - írja az OE24.at

A tanárnő elmondása szerint az ő adatait felvették, a burkás nőt pedig bekísérték a járőrök a közeli rendőrőrsre. A pedagógus felháborodva mesélte, hogy a rendőrök azt tanácsolták neki:

Kerülje az ehhez hasonló helyzeteket, mert könnyen kórházban találhatja magát, késsel a gyomrában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét