Létrehozva: 2020.03.16.

Cáfolják a szervezők, hogy elmaradna a cannes-i filmfesztivál

Nagyon úgy tűnik, hogy a cannes-i filmfesztivál szervezői cáfolták azt a lapértesülést, amely szerint a járvány miatt veszélybe került volna a rendezvény megtartása.

A Le Point francia hetilap szombati kiadásában idézett egy meg nem nevezett forrást a fesztivál igazgatótanácsának tagjai közül, aki azt mondta, hogy az idei filmmustra megrendezését „nagyon nehézzé, szinte lehetetlenné” teszik a járvány terjedése ellen hozott drasztikus kormányzati intézkedések és a járvány okozta válság fokozódása.

Fotó: 123rf

A The Hollywood Reporter emlékeztetett rá, hogy Franciaországban betiltották hétfőtől a száz fősnél nagyobb tömegrendezvényeket, bezártak az iskolák, egyetemek és a napközik, hogy meggátolják a vírusfertőzés további terjedését. A cannes-i filmfesztivál szervezői azonban hangsúlyozták, hogy kivárják a korlátozások hatását, és április közepéig nem hoznak döntést a rendezvényről. A fesztivál a tervek szerint április 16-án jelenti be programját. Az idei mustrát május 12. és 23. között akarják megtartani.

A Le Point által megszólaltatott igazgatósági tag úgy fogalmazott: „nagyon nehéz lesz, mondhatni lehetetlen a Kínából, Dél-Koreából, Iránból, Olaszországból és mintegy 50 más országból érkező filmek beválogatása, tudván, hogy színészeik és rendezőik nem utazhatnak el Cannes-ba. A filmeket nem szabad a 2000 férőhelyes moziteremben levetíteni, és a legcsekélyebb figyelmeztetés is nyugtalanítja majd a fesztivál látogatóit”. Hozzáfűzte: nehéz elképzelni, hogy Spike Lee, az idei cannes-i zsűrielnök 15 napot töltene egy olyan tömegben, amelynek egészségi állapota bizonytalan – a szervezők viszont leszögezték, hogy egyelőre nincs változás a tervezett fesztivállal kapcsolatban, és csak a francia, valamint a nemzetközi helyzet alapos értékelése után, április közepe táján hozzák meg a szükséges intézkedéseket a cannes-i városvezetéssel és a francia mozik központjával.

Az idei év első felére tervezett nagyobb filmes események közül a cannes-i az egyetlen, amelyet még nem töröltek. Korábban a március 13-22. közötti amerikai SXSW fesztiválról és az április 15-26. közötti Tribeca Filmfesztiválról is bejelentették, hogy elmarad. Ha a cannes-i filmfesztivált lefújnák, 73 éves történetében először maradna el – írja az MTI. Eddig csak egyszer fordult elő, 1968-ban, hogy a diáklázadás és általános sztrájk miatt félbeszakadt a mustra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa