Létrehozva: 2021.05.20.

Fontos az oltás! Nagy-Britannia egyes részein nincsenek már Covid-halottak

Angila és Wales tartományainak 90%-ban már nincs halálos áldozata a koronavírus-járványnak. Tavaly augusztus óta ez volt az első ilyen hónap.

Angliának és Walesnek is sikerült visszaszorítania a koronavírus-járvány terjedését, ugyanis a területeik nagy részén nem követelt halálos áldozatot a Covid áprilisban. Néhány terület volt csak, ahol az indiai mutáns terjedése miatt regisztráltak pár esetet. Ez volt az első hónap 2020 augusztusa óta, amikor a halálozások az ötéves átlag alatt maradtak.

A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi, szerda este ismertetett adatai szerint az előző 24 órában országszerte hárman haltak meg Covid-19 betegségben. Ilyen alacsony napi halálozási számot tavaly nyár óta nem mértek az országban, ez pedig a koronavírus elleni védőoltásoknak köszönhető.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A brit koronavírus-járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19-ben, és voltak olyan időszakok, amikor meghaladta a 40 ezret a kórházban kezelt betegek száma. A legfrissebb kimutatás szerint a brit felnőtt lakosság több mint 70 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, és csaknem 40 százaléknak mindkét adagot beadták.

Hazánkban is folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 829 595 fő, közülük 2 814 805 fő már a második oltását is megkapta. A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 millió főt és 87%-uk már túl van az oltáson. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni