Létrehozva: 2021.09.18.

Csak a szokásos: Joe Biden elfelejtette az ausztrál miniszterelnök nevét

Az amerikai elnök sokadik alkalommal bizonyította, hogy már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában.

Egy nyilvános sajtótájékoztató közben Joe Biden amerikai elnök elfelejtette Scott Morrison ausztrál miniszterelnök nevét, akire kínjában csak úgy hivatkozott a 78 éves demokrata kormányfő, mint „egy fickó, aki odalent van” - írja a Guardian internetes kiadása.

Ausztrália egy, az Egyesült Államokkal és Nagy Britanniával kötött, AUKUS névre keresztelt megállapodás keretén belül atommeghajtású tengeralattjárókat kap az angolszász szövetségeseitől. Ezt a három ország vezetője, Joe Biden, Boris Johnson és Scott Morrison jelentette be magyar idős szerint csütörtök hajnalban egy körkapcsolásos, internetes sajtótájékoztatón.

A történelmi jelentőségű bejelentés végén Biden a brit miniszterelnökhöz szólt, megköszönte neki az együttműködést, majd egy másik tévéképernyő felé fordult, melyen Scott Morrison volt látható videokapcsolaton keresztül. Az amerikai elnök ekkor látványosan zavarba jött, kicsit tétovázott, és a következőt sikerült mondani:

„És szeretnék köszönetet mondani annak a fickónak, aki odalent van. Köszönöm szépen, haver. Köszönöm miniszterelnök úr.”

Az AUKUS megállapodás egyébként hatalmas hullámokat vert a nemzetközi porodon. Bár a szerződő felek nem említették, pontosan miért van szüksége Ausztráliának atommeghajtású tengeralattjárókra, lényegében nyílt titok, hogy Kína nyomulásának az ellensúlyozása a program célja.

Ennek megfelelően a kínai külügyi szóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália közötti, nukleáris tengeralattjárókkal kapcsolatos együttműködés súlyosan aláássa a regionális békét és stabilitást, felerősíti a fegyverkezési versenyt, továbbá hátráltatja a nukleáris fegyverek elterjedése ellen tett nemzetközi erőfeszítéseket”.

Felszólalt még az együttműködés ellen Franciaország is, mivel az új paktum értelmében Canberra felmondja a 12 új tengeralattjáró építéséről, Párizzsal megkötött, 30 milliárd euró értékű szerződést. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter egy tévéinterjúban azt mondta, hogy „ez az egyoldalú, váratlan döntés Franciaország hátba szúrása.„

Az AUKUS-szerződést Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője is bírálta. Szerinte ez egy ”jel, hogy Európának egyedül kell túlélnie„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat