Létrehozva: 2019.06.20.

Csak élősködik Svájcban a veszélyes dzsihádisták 40 százaléka

Új tanulmányt tett közzé az országban élõ 140, legveszélyesebb iszlamista életérõl egy zürichi egyetem a svájci hírszerzõ szolgálat információi alapján.

A múlt szerdán megjelent a zürichi egyetem frissített jelentése a Svájcban élő 140 legveszélyesebb iszlamistáról.

Hogy miért vannak ők még mindig ott? Azért mert 2016-ban a svájci lakosság 57:43 százalék arányban a népszavazáson elutasította, hogy már a kisebb bűncselekmények elkövetése – például a szociális juttatásokkal való visszaélés vagy kábítószer-kereskedelem, a visszaeső bűnözők esetében pedig a könnyű testi sértés, rágalmazás vagy verekedésben való részvétel esetén is kitoloncolhatók legyenek az országból.

Egy ennél korábbi törvényben pedig létezik egy “méltányossági záradék is”, amely számos esetben nem teszi lehetővé a tényleges kiutasítást.

A legveszélyesebbnek tartott dzsihádisták 40 százaléka pedig köszöni, él a lehetőséggel és kizárólag a svájci polgárok adójából tartja el magát az alpesi országban.

Ezt állítja az a tanulmány amelyet a zürichi alkalmazott tudományok
egyeteme tett közzé és amelyet a hírszerző szolgálat információi alapján állított össze. 2015-ben egyszer már készült egy ilyen írás, amelyet most frissítettek.

Ebből kiderült, hogy a szóban forgó iszlám militánsok kizárólag jóléti, munkanélküli és rokkantsági segélyekből élnek. Többnyire tanulatlan, alacsony szakmai képzettségű huszonéves fiatalok, akik külvárosi területeken, elsősorban Svájc francia nyelvű területén és a francia határ közelében élnek.

A tanulmány készítői a börtönszemélyzet, a terapeuták és a szociális
munkások továbbképzését javasolják, hogy hatékonyabban foglalkozzanak a lecsukott iszlám harcosokkal. Valamint, bármilyen furcsa, de úgy vélik, hogy a muszlim imámok szakértelme is hasznos lenne a börtönök személyzete számára...

Forrás: Swissinfo

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?