KÜLFÖLD

Csak négynapos volt a kisbabája, amikor közölték az édesanyával: meg fog halni

Csak a telefonján keresztül nézhette meg az újszülött babáját is.
  • Szerző: Ripost

A floridai édesanya, Florette Johnson a Facebookon osztotta meg megrázó történetét. Florette április 4-én kezdett el köhögni, de annyira, hogy csupán 3 másodpercig tudta visszatartani a lélegzetét. Elsőnek tüdőgyulladásra gyanakodtak a kórházban, később kiderült: koronavírusos.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Nem tudtam, mennyire súlyos a helyzet, inkább a gyerek miatt aggódtam, mert a napokban vártam a kisbabámat” – mesélte a nő.

Másnapra a helyzet annyira súlyos lett, hogy az orvosok azonnal a császármetszés mellett döntöttek, hiszen a várandós nőre minden egyes lélegzetvétele közben súlyos köhögő roham tört.

„Folyamatosan köhögtem, egyszerűen már levegőt sem tudtam venni. Azonnal felvittek a szülészetre, és felkészítettek a műtétre” – írta Florette.

De ahogy elkezdődött a beavatkozás, csoda történt.

„Becsuktam a szemem és egy isteni sugallatra tolni kezdtem. Istent kértem, hogy segítsen, segítsen rajtam és a kicsin. Az orvosok is meglepődtek a reakciómon, és 30 perccel később megszületett az én kis angyalom. Azonnal elvitték a picit, nem láttam, nem érinthettem meg, viszont ekkor már az ájulás kerülgetett, annyira nem kaptam levegőt. A halálomon voltam. A legrosszabb az volt, hogy nem láthattam a kislányomat, csak a telefonon mutatta meg a nővér.”

Négy nappal később borzalmas hírt kapott Florette.

„A nővér bejött a kórterembe, leült mellém, megfogta a kezem és könnyes szemekkel azt mondta: haldoklom, a tüdőkapacitásom egyre csak rosszabb és rosszabb, a fertőzés annyira úrrá lett a tüdőmön, hogy jobb felkészülni a legrosszabbra. Majd megkérdezte, kivel szeretnék beszélni. Azt kértem, hívják ide a férjem” – emlékezett vissza.

„Öt nappal később viszont már egyre jobban kezdtem érezni magam. Éreztem, hogy nagyon sokan imádkoznak értem. Isten és az imák megmentettek, most már jól vagyok. Legyőztem a vírust és a kislányom is jól van. Köszönöm mindenkinek, aki imádkozott értem és a kislányomért” – írta a nő a posztban.

És ezeket olvastad már?