Létrehozva: 2020.05.25.

Családi tragédia: a koronavírus miatt vesztette életét egy 24 éves nő

Rokonait megrázta, hogy nem tudott felépülni a betegségből.

Az Utah állambeli West Valley városában élt a 24 éves Silvia családjával. Az édesapa megtörten nyilatkozott abbeli meggyőződéséről, miszerint lánya a túlsúlya miatt nem tudott kigyógyulni a koronavírusból.

A mindössze 24 éves Silvia 2-es típusú cukorbeteg volt, magas vérnyomással és szívbetegséggel, ami miatt két évvel ezelőtt nyílt szívműtéten is átesett. A testtömeg indexe a kétszerese volt az elhízottakénál, összesen 136 kilót nyomott. A betegségei miatt pedig többszörösen is veszélyeztet volt a koronavírusra - írja a Metro.

A fiatal lány pont ezért kezdett életmódváltásba, mielőtt megfertőződött és kórházba került. Szigorú diétába kezdett és több testmozgást is bevezetett a mindennapjaiba.

Mindezektől eltekintve szülei és testvérei meggyőződése, hogy a túlsúlya nagyban befolyásolta a fiatal nő halálát.

„Ez a vírus a test leggyengébb pontjain támadja meg a szervezetet, különös képen, ha valaki túlsúlyos. A koronavírus nagy károkat okozott a tüdejében, majd a szívét támadta meg. Kezdetben jól reagált az oxigén terápiára, még a vírus nem ment rá a szívére” – nyilatkozta a lapnak a gyászoló apa, Marcos Melendez.

Silviát hiába tették orvosai lélegeztetőgépre, miután komolyan romlani kezdett az állapota. Súlyából kifolyólag az átfordításos módszert nem tudták alkalmazni rajta, hiszen csak nagy nehézségek árán tudták felemelni. Végül szervezete március 19-én adta fel a küzdelmet a koronavírussal.

Marcos Melendez és felesége Silvia teljesen összetört a gyászban, és azóta mindketten komoly életmódváltáson estek át.

Egy tanulmány már korábban is fejtegette, hogy a koronavírus nagyobb veszélyt jelent az elhízottak számára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?