Létrehozva: 2021.10.23.

Túrázni indultak a szülők az 1 éves kislányukkal, de haza már sosem értek

A család vesztét a felkészületlenségük és a könyörtelen természeti körülmények okozták. A dadus jelentette az eltűnésüket a rendőrségnek, de akkor már késő volt.

Nem mindennapi tragédiáról számoltak be, aminek egy házaspár és kisgyermekük esett áldozatául. A kis család egy boldog napot töltött együtt, amikor túrázni indultak, de bár ne tették volna...

A 45 éves Jonathan Gerrish és a 30 éves Ellen Chung és egyéves kislányuk, Aurelia a kaliforniai Devils Gulch völgyébe utaztak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A férj egy alkalmazást használt a túrájuk során, ám az nem adta meg a kiválasztott ösvényük teljes hosszát és magassági változásait sem.

A család feltehetőleg gyalogosan kezdett neki a 3,5 kilométeres túrának. Ezt bizonyította, hogy a park előtt később megtalálták a leparkolt kocsijukat is. Aznap rekord meleg is volt, így több nehézséggel is szembe kellett nézniük.

A család a beszámolók szerint 3,2 kilométeren tartott már, felfelé egy meredeken emelkedő ösvényen, ahol életüket vesztették. Az orvosi vizsgálatok szerint a súlyos terhelés, a hipertermia és a kiszáradás okozta a vesztüket. A 8 éves Aussie/Akita keverék kutyájukat szintén a túraútvonalon találták meg holtan.

Eltűnésüket a kislány bébiszitterre jelentette be, amikor is hétfőn hiába érkezett meg a házukhoz, ott nem talált senkit sem. A rendőrség ezután kezdte felkutatni őket, ám sajnos már túl késő volt.

A hatóságok szerint nem történt sem mérgezés, sem pedig gyilkosság. A házaspár és kisgyermekük halálát a kritikus környezeti kritériumok és a felkészületlenségük okozta – számolt be a tragédiáról a Crime Online oldala.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja