Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.07.

Csótányevésre és vizeletivásra kényszerítették a munkásokat

A kínai vállalkozó gyomorforgató módszerrel büntette azokat, akik nem teljesítettek megfelelõen.

A kínai Facebookként emlegetett Weibón olyan videók jelentek meg, melyen megkötözött alkalmazottat kínoznak, illetve befogott orrú emberek sárga folyadékot isznak  A rendőrséghez is eljutottak kiszivárogtatott felvételek, a hatóság pedig eljárást indított – írja a BBC a South China Morning Postra hivatkozva.

Kiderült: ha az értékesítési célt nem érték el az alkalmazottak, akkor büntetést kaptak. Egyesek szerint nem csak csótányt etettek és vizelet itattak a dolgozókkal a kemény főnökök. Volt olyan eset is, hogy valakinek leborotválták a haját, ecetet itattak vele vagy az alkalmazottnak a vécéből kellett oltani a szomját.

Ráadásul nem csak kínozták az alkalmazottakat, de ki sem fizették őket. A terrorban tartott munkások pedig nem mertek szólni, mert féltek, hogy elveszítik az állásukat.

A lebukás után a cég menedzsereit csupán 5-10 napra zárták börtönbe.

A BBC szerint a kínai főnökök gyakran csinálnak ilyen és ehhez hasonló túlkapásokat, nem ez az első megdöbbentő eset.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette