Létrehozva: 2020.02.19.

Csúnyán elbántak az afgán migránsok a 11 éves kislánnyal

Gyengédséget, megértését és közelséget keresett az interneten az a 11 éves kislány, akinek naivitását afgán migránsok csúnyán kihasználták. Bántalmazás és szexuális zaklatás lett a vége, a kiskorú áldozat az eset óta egy terápiás központban él.

Egyedül neveli az édesanyja azt a kislányt, akinek fiatal kora ellenére szörnyű megpróbáltatáson kellett átmennie. A tanulási zavarokkal küzdő, sokszor magánytól szenvedő gyermek az interneten szeretett volna magának barátokat szerezni. 2018 nyár végén ismerkedett meg egy csevegő program segítségével az afgán származású Khudai R.-rel. A férfi 2015-ben érkezett Németországba, a hatóságok nyilvántartásába négy különböző álnéven is szerepel.

2018 szeptemberében találkoztak személyesen először, a migráns pedig már az elején nyíltan elmondta a lánynak, hogy ő szexpartnert keres az interneten.

A kiskorú lány félt, hogy csalódást okoz, ezért a vádirat szerint beleegyezett az együttlétbe, ami a langenhageni pályaudvar közelében meg is történt. Ezt követően még kétszer találkozott az akkor 11 éves lány az afgán bevándorlóval, mindkét alkalommal vele tartott két szintén afgán haverja is. Ők az utolsó alkalommal felváltva szexképeket készítettek egymásról, többek közt kinyújtott nyelvvel pózoltak a lány előtt. Az áldozatot ezt követően ráadásul kővel meg is dobálták.A 22 éves afgán pere a héten kezdődött el Hannoverben, aki egyébként a bűncselekmény súlyossága ellenére is szabad lábon védekezhet. Az első tárgyalási napon megszólalt a kiskorú áldozat 36 éves, időseket gondozó édesanyja is.

A borzalmak előtt nagyon sokat nevetgélő, jókedvű kislány volt. Azóta ez teljesen megváltozott

– vallott az anya. A lány megpróbált véget vetni az életének, a karján ejtett vágási sérülések még ma is láthatóak. Amióta öngyilkos akart lenni, azóta egy terápiás központban él. A két másik afgán ellen megszüntették az eljárást, ők ugyanis az ügyészség szerint nem voltak tudatában annak, hogy az áldozat milyen fiatal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?