Létrehozva: 2018.07.18.

Döbbenet, ami a magyar tini prostituált kegyetlen gyilkosával történik

Hiába tudják a magyar hatóságok, ki végzett a magyar prostituálttal, a gyilkos ügyesen kivédte az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. Legalábbis egyelõre.

Hiába húzta meg magát hazájában, egy perc nyugta se lehet annak a kínai férfinak, aki három évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta budapesti lakásán a 19 éves Nancyt.

Jao Kao-peng továbbra is Kínában van, amit azonban soha többé nem hagyhat el, legalábbis akkor, ha nem akar a magyar hatóságok kezére kerülni, aztán börtönbe, talán élete végéig.

A 35 éves férfi ellen tavaly nyáron adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot hazánkban, miután a Fővárosi Törvényszék 18 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a távollétében. Egyetlen bírósági tárgyaláson sem vett részt, ahogy a magyar rendőröknek sem tett vallomást a tettéről. Alkalma sem lett volna erre, hiszen a gyilkosság után nem sokkal pénzt kért kölcsön az ismerőseitől, majd a reptérre sietett, és meg sem állt az ázsiai országig. Kína pedig a hivatalos kérés ellenére sem adta ki a férfit. Ha Kao-peng nem hagyja el hazáját, jó eséllyel megúszhatja a börtönéveket. Azt, hogy mit csinál Kínában és egyáltalán hol húzza meg magát a hatalmas országban, rejtély.

Olyan bűncselekménynél, ami életfogytiglan tartó börtönbüntetést is vonhat maga után, szóba se jöhet az elévülés. Ennek köszönhetően az elítélt férfit akár évtizedek után is felelősségre lehet vonni a tettéért. Abban az esetben viszont, ha Magyarországra kerül, joga van perújítási kérelemmel élnie, mivel távollétében ítélték el. S akkor viszont az egész tárgyalást újra kell indítani − magyarázta a Blikknek dr. Györei Péter büntetőügyvéd.

Mint ismert, az elkövető a belvárosi lakásán verte halálra a prostituáltként dolgozó fiatal lányt. Nancy népszerű volt az ázsiai férfiak körében, és gyilkosa is rajongásig imádta a szőke lányt. Utolsó találkozásukkor azonban valamin összeveszhettek, mert a férfi először a hamutartóval ütötte fejbe a lányt, majd egy vezetékkel fojtogatta, végül egy konyhakéssel szurkálta halálra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat