RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes, mi derült ki az omikron variánsról

Döbbenetes, mi derült ki az omikron variánsról
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 12. 17. 17:20

Egyre több minden támasztja azt alá, hogy az omikron körüli pánik abszurd – állítja egy brit járványügyi szakértő.

Egy több százezer fő részvételével készült egészségügyi kutatás arra az eredményre jutott, hogy a koronavírus omikron variánsa jóval kisebb valószínűséggel okoz súlyos megbetegedést, mint a korábban azonosított vírusmutációk – írja a New York Post internetes kiadása.

Dél-Afrika legnagyobb magán-egészségbiztosítója, a Discovery Health által közzétett tanulmány több mint 211 ezer, november 15. és december 7. között regisztrált koronavírus-fertőzött teszteredményén alapszik, akik közül mintegy 78 ezren az omikron-mutációtól betegedtek meg.

Bár a kutatás eredményeit egyelőre nem hitesítették független szakemberek, azok azt mutatják, hogy az omikron kevésbé veszélyes mint a korábbi mutációk: az eredeti vuhani változathoz képest 29 százalékkal kevesebben, a deltához képest pedig 23 százalékkal kevesebben kerülnek kórházba az új vírustörzzsel történő megfertőződés esetén.

Mindemellett azt is megállapították, hogy a Pfizer koronavírus-elleni vakcinájának két dózisa – omikoronos fertőződés esetén – 70 százalékos védettséget nyújt a kórházi kezeléssel, és 33 százalékos védelmet magával a megfertőződéssel szemben, ami közel 50 százalékos visszaesést jelent mint a delta-változat esetében.

Az omikron és a delta koronavírus-variáns genomjának összehasonlítása. A pirossal jelölt részek jelentős eltérést mutatnak.

Robert Dingwall professzor, a Nottinghami Trent Egyetem vezető orvosszociológusa, aki a brit kormánynak is adott korábban járványügyi tanácsokat, azt mondta, hogy jelenlegi állás szerint a tanulmány azt bizonyítják, hogy az omikron körüli pánik „abszurd”, mivel az – minden jel szerint – egy kevésbé veszélyes vírusváltozat a korábbiakhoz képest.

„Az az érzésem, hogy az omikron inkább hasonlít egy szezonális influenzajárványhoz, amire egyébként minden évben készülünk: sok betegszabadság rövid idő alatt, ami nehézségeket okoz a közszolgáltatások és a gazdasági tevékenységet végzők számára, de nem olyan súlyosságú, hogy az egészségbiztosítási rendszernek, a kórházaknak, vagy a temetkezési vállalkozásoknak erre külön fel kéne készülnie”

- fogalmazott a The Telegraph-nak a szakember, aki szerint semmi sem indokolja a globális pánikot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.