Létrehozva: 2020.09.22.

Durva szigorítás: kasztrálás járhat annak, aki kiskorút erőszakol meg

Minden negyedik nigériai nő a 18. születésnapja előtt találkozik szexuális erőszakkal. Az egyre nagyobb problémát kasztrálással és halálbüntetéssel fékezné meg az afrikai ország egyik tagállama. A kritikusok szerint ez túlságosan barbár megoldás.

A nigériai Kaduna állam kormányzója Twitteren jelentette be, hogy elegük lett az országot egyre nagyobb méretekben sújtó szexuális erőszakból, és súlyos szigorításokkal próbálják elejét venni a jövőben. Nasir el-Rufai részleteket is elárult, közlése szerint a nemi erőszak miatt elítélt bűnelkövetőket a jövőben kasztrálással büntethetik, míg a női tettesek esetében a petevezetéket távolítanák el mellékbüntetésként. Fontos megjegyezni, hogy csak azoknál az elkövetőknél alkalmazható ez a drasztikus megoldás, akik 14 év alattiakat erőszakolnak meg.

Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images

Ebben az esetben azonban a halálbüntetést sem lehet a kasztráció után kizárni.

Aki 14 év feletti áldozatot erőszakol meg, azt akár életfogytiglani börtönnel is büntethetik. A szigorú törvényt a múlt héten fogadta el a nigériai állam törvényhozása. Az észak-nigériai államban a szigorításokat egyébként az emberek demonstrációkon kezdték követelni, mivel júniusban és júliusban is több brutális nemi erőszakkal kapcsolatos eset jutott a nyilvánosság tudomására. A szexuális erőszakok rohamos növekedése miatt egyébként mind a 36 nigériai államban szükségállapotot hirdettek.

A kadunai állam parlamenti ellenzéke szerint szükség volt a törvények szigorítására, de a választott módszerek túlságosan barbárra sikerültek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil