Létrehozva: 2017.03.21.

Dzsihádista kiképzőközpont virágzik Anglia szívében

Birmingham Sparkbrook negyede mára már a szélsõséges iszlamizmus szimbólumává vált: a brit terroristák közül minden tizedik itt radikalizálódott.

A központ létrejötte Moinal Abedin nevéhez fűződik: a ma 42 éves, kétgyerekes apa volt az Egyesült Királyság első al-Kaida terroristája. Abedint 2002-ben 20 évre ítélték el – többek között bombagyár létrehozása és terrortámadás tervezése miatt –, de már szabadult, és visszatért Birminghambe, ahol folytatja félbetört „karrierjét”.

 

A 900 ezres lakosságú Birmingham szinte ontja magából a radikalizálódó, másod- vagy harmadgenerációs muszlim fiatalokat. Sparkbrook utcáin már alig látni fehér embert, és a helyiek jelentős része nem is beszél angolul. Bár az Egyesült Királyságban nem ez az egyetlen város, ahol nagy muszlim közösség él, valamiért csak ez a negyed vált a dzsihádisták gócpontjává: cirka két évtized alatt 26 terroristát adott a világnak.

A városvezetés soraiban több muszlim is helyet kapott, akik közül nem egy részrehajlónak bizonyult, vagy éppen a zsidók és a nővédő keresztények ellen intézett dühös kirohanást.

 

Sparkbrook mindig is a bevándorlók városrésze volt, hála az olcsó ingatlanoknak és az állandó munkalehetőségeknek. A korábbi ír és indiai lakosságot a muszlimok váltották fel. Mára már a boltok is muszlimok tulajdonában vannak, és minden második utcában lehet hidzsábot venni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők