Létrehozva: 2016.07.30.

Eddig ismeretlen tömegpusztító bombát fejlesztett ki az Iszlám Állam!

A 292 halottal járó, július eleji robbantást egy korábban nem használt bombával hajtotta végre az Iszlám Állam - mondták a BBC-nek szakértõk.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, egy hűtőautóba rejtett bomba robbant Bagdad Karrada negyedében július elején. A forgalmas vásárlóutcában még ebben az időpontban is nagyon sokan voltak, a legfrissebb adatok szerint 292 ember halt meg a merényletben. Ez pedig az Iszlám Állam legtöbb halálos áldozattal járó, civilek ellen valaha elkövetett akciója.

A támadás azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam a korábbiaknál is hatásosabb eszközöket keres a pusztításhoz

- számol be a BBC nyomán az Origo, hangsúlyozva, hogy egy korábban nem ismert összetételű bombával érték el a hatalmas pusztítást.

Az egyedi keverék miatt a robbanás más bombáknál nagyobb hőt szabadított fel, és így az általa okozott tűz is nagyobb volt. Biztonsági szakértők ezért úgy gondolják, hogy bármennyire is halálos volt a terrorszervezet által használt bomba, valószínűleg az Iszlám Állam harcosai is meglepődtek, mekkora pusztítást okoztak. 

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek