Létrehozva: 2020.05.30.

Édesanyja talált rá a 17 éves srác holttestére, szörnyű, mi végzett vele

A hatgyermekes Di Kendrick azt hitte, őt már nem érheti meglepetés. Ám miután meglátta, hogy imádott fiának teste jéghideg és kék, felüvöltött a fájdalomtól.

Az ausztráliai Mackay-ben élő Di Kendrickkel madarat lehetett volna fogatni, amikor Nicholas nevű fia bejelentette, hogy Sydney-ből átköltözik hozzá és új partneréhez, Glanhez.

Fotó: Facebook

Az elvált anyuka összesen 6 gyereket nevelt, így úgy érezte, már mindent tud az anyaságról. Nicholasszal nem is volt különösebb probléma, legfeljebb annyi, ami minden 17 éves sráccal: hangulatingadozások, szemtelenség. Dinek még az sem volt furcsa, hogy évekkel korábban nővére rengeteg üres dezodoros flakont talált az ágya alatt. Pedig ha akkor kicsit jobban odafigyel, talán elkerülhető lett volna a tragédia.

Egyik nap Nicholas a medencében úszott, Di pedig a házimunkát végezte. A fürdőzés után a 17 éves fiú azt mondta, úgy érzi, le kell feküdnie. Anyja gyanútlanul válaszolt:

„Rendben, ha vacsoráig nem kelsz fel, majd felébresztelek.”

Ezek voltak az utolsó szavak, amiket Nicholas hallott.

Később, amikor Glan is hazaért, Di bement Nicholas szobájába, hogy felébressze. Ám hiába szólítgatta, a fiú nem felelt. Ezért Di csikizni kezdte a talpát, ám Nicholas erre sem reagált. Az asszonynak feltűnt, hogy a fiú lába jéghideg, ekkor vette észre azt is, hogy Nicholas bőre kékes árnyalatú lett. Ekkor már halott volt.

„Amikor megláttam az arcát, már biztosan tudtam, hogy nem él. Kék volt az egész. Alatta két üres dezodoros flakon volt. Beugrott, hogy egyszer olvastam arról, hogy a fiatalok belélegzik a dezodort, így kábítják el magukat. Összeállt a kép és felüvöltöttem a fájdalomtól” – mondta megtörten az anya.

Bár mindent megtettek, a fiút a kiérkező mentősök sem tudták újraéleszteni. Di a tragédia helyszínén összeesett, elvesztette az eszméletét. Most másoknak segít.

Azt mondja, a családból senki sem tudott arról, mit csinál titokban a fia. Ő ugyan talált üres flakonokat, de nem lépett semmit. Ezt pedig soha nem fogja tudni megbocsátani magának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő