Létrehozva: 2020.11.02.

Halálra marcangolt egy 3 éves siket kisfiút a szomszéd pitbullja

A néma gyermek nem tudott segítségért kiáltani. A veszett állat egyenesen a torkának esett.

A 3 éves siket néma kisfiút halálra marcangolta q szomszédjuk pitbullja. A tragédia bekövetkeztekor a kis Luqmaan Jardien nem is tudott segítséget kérni.

A gyermek hétfőn nagybátyja felügyelete alatt volt otthon a dél-afrikai Fokvárosban. Éppen a kertben voltak, amikor a kutya rárontott a gyermekre. Egyenesen a kisfiú torkát kapta el, majd elkezdte kivonszolni az udvarról. Ekkor a nagybácsi, Dawood Stuart meglátta a sokkoló jelenetet és megpróbált közbeavatkozni.

„Felkaptam Luqmaant onnan, ahol feküdt. A házba rohantam vele, de a kutya továbbra is támadott. Nagy küzdelem árán jutottam be a házba” – mondta Stuart a Daily Star-nak.

„Valaki biztosan provokálta a kutyát, valahogy felbosszanthatták. Nincs más magyarázat arra, hogy megharapta. Más napokon jól elvolt vele. Délutánonként velem játszott” – tette hozzá a fiú egyik családtagja, aki hozzátette: nem hallotta Luqmaan kiáltását, hiszen nem tudott beszélni.

A hároméves gyermeket gyenge légzéssel szállították kórházba, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl