Létrehozva: 2018.04.13.

Egy napon át várt a mentőkre a szívbeteg férfi, meghalt

Nem elég, hogy 23 órán át várakoztatták a mentõk egy 80 éves beteg férfit, a kórházban további hetet kellett kihúznia a gyógyszerei és minden segítség nélkül.

A 48 éves walesi Darren Williams hívta ki a mentőket, amikor idős, szívbeteg édesapja otthon elesett. A 80 éves férfi eszméleténél volt, de zavartan viselkedett, ezért nem merték őt a földről elmozdítani, nehogy kárt tegyenek benne. Ám a mentők még mindig nem érkeztek ki, végül a férfi és testvére felsegítette az öregembert...

A segítség azonban csak másnap reggel, 23 órával a telefonhívás után érkezett meg a házhoz. A mentők akkor is csak a swanseai Morriston Kórház bejáratáig vitték a beteg férfit, az intézményben további 7 órát kellett várnia az ellátásra. Ez idő alatt a mentőszolgálat kérésére semmilyen gyógyszert nem adtak neki, pedig 30 tablettát kellett volna beszednie krónikus betegségeire.

A férfi fia szerint ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy apja néhány nappal később a kórházban elhunyt. A gyógyszerek között volt olyan, amelyik a férfi szívbetegségét kezelte, és az orvosok szerint a halál oka éppen szívelégtelenség volt.

Egyszerűen hihetetlen. Még mindig velünk lehetne

– mondta Darren.

A Walesi Mentőszolgálat közleményt adott ki, amelyben részvétüket fejezik ki a Williams-családnak, és ígérik, hogy az ügyet kivizsgálják - írja a Metro.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat