Létrehozva: 2020.03.23.

Egy német humorista társulat szerint örvendetes, hogy a koronavírus főleg időseket öl

A YouTube-ra feltöltött videó széles körű felháborodást váltott ki a német társadalomban.

A Bohemian Browser Ballett nevű humorista társulat a napokban feltöltött egy videót a YouTube-csatornájára, amiben viccelődve azt fejtegetik, hogy az új kínai koronavírus azért vált világjárvánnyá, mert Föld ökoszisztémája így gyógyítja meg önmagát az ember nevű betegségtől.

A kicsivel több mint 2 perces videóban egy középkörű férfi arról beszél, hogy a koronavírus főként idős embereket öl meg, ami örvendetes hír, hiszen a 65 évnél idősebb korosztály tette tönkre a bolygót az elmúlt fél évszázadban, tehát az ő haláluk nem olyan szomorú esemény. A műsorvezető ezen kívül elmondja azt is, hogy a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők is veszélyeztetett társadalmi csoportnak számít, ami szintin jó hír, hisz vélhetően az Amerikai Egyesült Államok lakosságának nagy részét kiirtja majd a vírus.

A tömeges elhalálozásokon viccelődő műsorvezető a videó második felében rátér a koronavírus-járvány „örvendetes” gazdasági hatásaira. Szerinte a járvány elhozhatja az új zöld paradicsomot a bolygónkon, mivel a világ nagy részén leáll majd az ipari termelés.

„Végül is nem az a probléma, hogy túl sok ember van a bolygón? A kevesebb ember az jelenti, hogy kevesebb hiány lesz a természeti erőforrásokból. Ez pedig kevesebb éhezést és kevesebb háborút jelent, ami kevesebb migrációt eredményez. Ezért a koronavírus lényegében jó dolog. Ez egy szükségszerű válaszreakció a természet részéről, hogy emlékeztessen minket embereket, hogy ki a főnök a bolygón. A koronavírus azért jelent meg, mert az emberiség nem érdemel jobbat” – fejezi be a vérlázító gondolatait a műsorvezető.

A videó – érhető módon – széles körű felháborodást váltott ki a német társadalomban. A többség szerint a Bohemian Browser Ballettenek bocsánatot kell kérnie az idős emberek halálán viccelődő videója miatt. Sokan pedig az követelik, hogy a Zweite Deutsche Fernsehen (ZDF) német közszolgálati televízió azonnal mondja fel a szerződését a humorista társulattal, ami rendszeresen gyárt tartalmakat a helyi köztévének.

A kritikák és támadások hatására a társulat egy nyilatkozat tett közzé Youtube-csatornáján, amiben kifejtik, hogy nem tartják aggályosnak a véleményüket, de megértik az emberek haragját. Szerintük a videójuk tele van keserű humorral, de a szatirikus stílust csak figyelemfelhívásnak szánták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le