Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.26.

Egy svéd mecset honlapja szerint a nők legfontosabb kötelessége, hogy kielégítsék a férjüket

Szomorú, de az ilyen, és ehhez hasonló esetek már egyre kevésbé ütik meg a svéd társadalom ingerküszöbét.

A szaúdi pénzügyi támogatással 2011-ben épült Göteborgi Mecset honlapján „Új Muszlim Útmutató” néven nemrég megjelent a muszlim hívek számára egyfajta iránymutatás a hétköznapi élethez

A bárki számára hozzáférhető útmutatásban, olyan állításokat fogalmaznak meg, mint például, hogy a nőknek az a feladata, hogy szexuális értelemben bármikor kielégítsék a férjüket, illetve, hogy csak abban az esetben hagyhatja el az otthonukat, ha erre előzetesen engedélyt kértek az uruktól – írja az angol nyelvű orosz Sputnik News a helyi sajtóra hivatkozva.

Göteborgi Mecset (twitter)

Egy muszlim nőnek minden körülmények között reagálnia kell a fogékonynak kell lennie a férje szexuális közeledésére. Erősen ajánlott, hogy ezt a kedvesen tegye vele szemben. Ha elutasítja a férje szexuális közeledését, akkor bűncselekményt követ el. Kivéve abban az esetben, ha erre erős indoka van, például menstruál, vagy nagyon beteg.” – olvasható az mecset honlapján.

A Göteborg Posten nevű helyi hírportál szerint a több oldalas iránymutatást Fahd Salem Bahammam helyi imám írta és 26 különböző nyelven publikálták. A mecset honlapján úgy hivatkoznak a dokumentumra, mint ami a korán elveit követi és több muszlim hittudós egyetértésével készült.

Az iránymutatás természetesen széleskörű felháborodást váltott ki a svédek körében. Rengetegek posztoltak a közösségi médiában arról, hogy elfogadhatatlan, ha egy vallási közösség olyan tanácsokat ír elő a híveinek, melyek felülírják a hatályos jogszabályokat.

A botrányra reagálva a Göteborgi Mecset sajtótájékoztatót tartott, amin Muhammad El Alti szóvivő azt mondta, hogy a mecset nem minden pontban osztja az „Új Muszlim Útmutató” ajánlásait. A webhely jó információkkal szolgál a muszlim hívek számára, de előfordul olyan értelmezés, amelyben nem egyezik az álláspontunk.„ – mondta El Alti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány