Létrehozva: 2020.07.17.

Egy új tanulmány szerint a koronavírus nem a tüdőt károsítja a legjobban

A Yale és a Harvard Egyetem professzorainak közös vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy a koronavírus nem is a betegek tüdejében okozza a legnagyobb károkat.

Az orvosok és tudósok figyelme eddig a COVID-19-ben szenvedő betegek tüdejére összpontosult. Rengeteg koronavírusos ember halt bele a tüdőelégtelenség következményeibe. Egy komoly amerikai tanulmány azonban rávilágít arra, hogy a fertőzés nem is az emberek tüdejében okozza a legsúlyosabb hatást. A Yale és a Harvard Egyetem szakemberei által megvizsgált, a koronavíruson már átesett emberek jelentős részénél arra jutottak, hogy a betegek veséje és szíve is károsodott.

Képünk illusztráció
Fotó: MTI

Ezen kívül többeknél magas vércukorértékeket mértek még abban az esetben is, ha a fertőzés előtt az egyén nem volt cukorbeteg.

Aakriti Gupta, a Columbia Egyetem kardiológusa a tanulmányt elolvasva arra jutott, hogy az orvosoknak ezentúl a koronavírust sokkal összetettebb betegségként kell kezelniük, mint ahogy eddig hitték. Ez azonban nagyobb mozgásteret jelent a gyógymódok kiválasztásánál is. A készítők a vizsgálatok összegzésénél arra a következtetésre jutottak, hogy egy komolyabb lefolyású koronavírusos betegség esetén a tüdő mellett több másik szerv is felmondhatja a szolgálatot. Ezek közé tartózik a szív, a vesék, a máj, a hasnyálmirigy és az agy is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért