Létrehozva: 2021.01.23.

Egymás kezét fogva, közös dalukra szenderült örök álomra az 5 gyermekes házaspár

Koronavírus miatt kerültek kórházba. Egymás karjaiban haltak meg.

Szerző Ripost

Három nappal azelőtt hunyt el a 89 éves Dick és a 87 éves Shirley Meek, hogy megkapták volna az első, koronavírus elleni oltásukat, melyre még decemberben kértek előjegyzést. A columbusi házaspár egymás mellett, kedvenc dalukra szenderült örök álomra – írja a Metro.

Az ötgyerekes Meek-házaspár három héttel a haláleset előtt ünnepelte 70. házassági évfordulóját, de néhány nappal később már nem érezték túl jól magukat.

Kezdetben megfázásra gyanakodtak, és a családjukat is ezzel nyugtatták, de január 8-án, mikor elvégezték a Covid-tesztet, mindketten pozitív eredményeket kaptak. Mindkettejüket kórházba utalták, de kezdetben külön szobát kaptak. Az állapotuk azonban rohamosan romlott, ezért gyerekeik kijárták számukra, hogy az idős szerelmeseket helyezzék el egy szobába, egymás mellé.

Innentől kezdve el sem engedték egymás kezét egészen addig, míg Shirley szíve meg nem állt. Ekkor a nővér Dick vállára hajtotta az asszony fejét, és azt mondta: „Dick, itt az ideje, indulhatsz, Shirley már vár téged.” A férfi néhány perc múlva szintén meghalt, miközben, utolsó kívánságának megfelelően John Denver „When the Rivers Meets the Sea” című melódiája szólt.

Az elhunyt pár családja azért is hozta nyilvánosságra a szomorú esetet, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus elleni védekezés szükségességére.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek