Létrehozva: 2020.11.14.

Egyre rosszabb a helyzet: újabb korlátozásokat sürgetnek Törökországban

A koronavírus terjedését lassító további intézkedések bevezetését kérte a török kormánytól az isztambuli orvosi kamara elnöke.

Isztambulban már most a teljes kapacitását kihasználva működik számos egészségügyi intézmény, és az egészségügyi dolgozók rendkívül leterheltek – írja az MTI. A májusban a Covid-19-betegek fogadására Isztambulban kijelölt két, egyenként ezerágyas kórház megtelt. A török metropoliszban működő nagyjából 70 közkórházban ezért újabb és újabb ágyakat szabadítanak föl az újonnan érkező koronavírus-fertőzötteknek.

Fotó: Northfoto

A török egészségügyi miniszter azt közölte, hogy az országban jelenleg az intenzív ágyak 70 százaléka foglalt. Ez azt jelenti, hogy az állami kórházak intenzív osztályai lényegében megteltek, és már a magánintézmények kapacitásait is igénybe kell venni. Az isztambuli orvosi kamara elnöke szerint ezért ideje lenne ismét kijárási korlátozásokat bevezetni Törökország nagy részén.

A 83 millió lakosú Törökországban a hivatalos adatok szerint nem egészen 408 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek