Létrehozva: 2020.07.06.

Elárasztották a kocsmázó emberek Angliát

Száz nap után nyitottak ki ismét a pubok Nagy-Britanniában, és már az első este elszabadult a kocsmapokol.

Miközben egyes régiókban nagy ütemben nő a Covid-19 megbetegedések száma, a brit kormány engedélyt adott a puboknak és a szórakozóhelyeknek, hogy szombaton újra kinyissanak.

Fotó: Getty Images

A több mint három hónapig tartó kocsmastopot nemcsak a vendéglátóipar sínylette meg, hanem a heves bulizási kedvükről ismert angolok is, egyes felmérések szerint nőtt a depressziósok száma, míg nem mehettek társasági életet élni. Ezért a szombati nyitásra nagy forgalommal számolt mindenki, de a végeredmény felülmúlta mindenki várakozásait és rémálmait is.

Fotó: Getty Images

Nappal még mindenhol tartották a szabályokat, egymástól kellő távolságra, csak a kihelyezett asztaloknál iszogattak visszafogottan. Aztán amint lement a nap, ezrek árasztották el a nagyvárosok utcáit, és végül egy nagy részeg hömpölygő tömeggé változott az összes bulinegyed.

Fotó: Getty Images

Az egyik rendőrfőnök szerint az ittas britek a legkevésbé sem foglalkoztak a koronavírus elleni védekezéssel, és nem is lehetett rendet tartani. A becslések szerint az újranyitott 23 ezer vendéglátóhelyen csak sörből 15 millió korsó fogyott az első este.

Fotó: Getty Images

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl