Létrehozva: 2019.07.11.

Elemi erővel csapott le a vihar a népszerű üdülőhelyen, több halott

Hatalmas vihar tombolt Görögország több pontján is szerda este, legalább hat külföldi életét vesztette az ítéletidõ miatt.

Legalább hat turista életét vesztette csütörtökre virradóra Görögországban a heves jégesők, szélviharok és esőzések miatt - közölte az ERT görög közszolgálati rádió.

A rendőrség szerint a viharok szerdán este vonultak végig az ország északi részén található - turisták körében közkedvelt - Halkidiki-félszigeten. Egy cseh házaspár akkor vesztette életét, amikor lakókocsijukat a heves széllökések magukkal rántották.

Egy orosz férfinak és a fiának az életét egy kicsavart fa oltotta ki Potídea városában.

Egy román nőt és egy nyolcéves gyereket pedig a vihar következtében leszakadt tetőelemek ütöttek agyon Néa Plagiában egy étteremben.

A tűzoltóság szerint húszan kerültek kórházba az ítéletidő miatt. Egy klinika viszont azt közölte, hogy 60-70 embert is el kellett látniuk, többnyire csonttörések miatt.

"Ez az első eset 25 éves pályafutásom során, hogy ilyet megéltem" - hangsúlyozta Athanasziosz Kalcasz, az egészségügyi intézmény vezetője az OPEN TV műsorában. "Annyira hirtelen és váratlanul történt minden" - tette hozzá.

A Halkidiki-félszigeten jelenleg több tízezer - főleg kelet-európai államokból érkezett - turista üdül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért