Létrehozva: 2020.03.30.

Elfogták a 9 éves kislány és édesanyja feltételezett gyilkosát

Február 29-én közölte a berlini rendőrség, hogy egy fővárosi lakásban megöltek egy 38 éves afgán nőt és annak a kilencéves kislányát. Egy hónap telt el az eset óta, a hatóságok közlése szerint most végre sikerült elfogni a feltételezett elkövetőt.

A két áldozat holttestére a férj talált rá a nyolcadik emeleti lakásukban, miután hazatért a munkahelyéről. A német sajtóban megjelent információk szerint a 32 éves Ali H. a gyilkosság gyanúsítottja. A szintén afgán migráns az áldozatok szomszédságában lakott, és a nyomozás jelenlegi szakasza szerint a férfi úgy gondolhatta, hogy a család egy kisebb vagyont rejtegethet az otthonában. A bevándorló pénzszerzés céljából támadhatott rá a szomszédnőre, a dulakodás közben pedig egy kés is előkerült, amivel a férfi agyonszúrta a nőt, majd annak kiskorú gyermekét is.

A 38 éves áldozat.
Fotó: facebook

Az afgán kislánynak feltételezhetően azért kellett meghalnia, hogy ne maradjon szemtanú.

Az elkövető egy tűzoltó készülékkel törte be a család lakásának ajtaját, majd a gyilkosságot követőn annak segítségével próbálta meg eltüntetni a hátramaradt nyomokat. A poroltót a gyilkos magával vitte. A berlini ügyészség egyelőre nem közölte, hogy az őrizetbe vétel után az afgán bevándorló beismerő vallomást tett-e. A megalapozott gyanú miatt azonban előzetes letartóztatásba helyezték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre