Létrehozva: 2020.07.07.

Szívszorító: elhunyt a világ legidősebb összenőtt ikerpárja -videó

Világrekordot állítottak fel élni akarásukkal. A családjukra számíthattak egyedül egész életük során.

A világ legidősebb összenőtt ikrei 68 éves korukban vesztették életüket. Ronnie és Donnie július 4-én haltak meg, miután bekerültek szülővárosuk, az ohioi Dayton kórházába.

1951. október 28-án jött a világra Ronnie és Donnie. Az ikrek a szegycsontjuknál és a hasuknál voltak összenőve, így közös emésztőrendszerük volt. Világra jöttük után az első két évüket kórházban kellett tölteniük.

Eileen és Wesley Gaylon, a fivérek szülei megtagadták az orvosok számára, hogy megkíséreljék szétválasztani őket, mivel nem tudták garantálni, hogy mindketten túlélik.

A testvérpár később csatlakozott a King of the Sideeshow Ward Hall hírhedt karneváli turnéjához, hogy tudják segíteni szüleiket és az orvosi számlájukat ki tudják fizetni.

Egészen 1991-ig maradtak a társulattal, ahol idejük nagy részét saját kocsijukban töltötték tévénézéssel, míg a látogatók azért fizettek, hogy az ablakon keresztül megnézhessék őket.

Az ikrek sosem kaptak normális oktatást, egyik helyi iskola sem vállalta el őket. Sosem házasodtak meg, és egymásnak voltak mindig is a legjobb barátai.

2009-ben Ronnie szervezetében vérrögöket találtak, ami fivérét is megbetegítette, legyengítette.

2014-ben Ronni és Donnie Guinnes Világrekorder lett, akkor 62 életévükkel ők lettek a világ legidősebb sziámi ikerpárja, a kínai Chang és Eng Bunker testvérpár után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért