Létrehozva: 2021.12.15.

Szívszaggató: váratlanul vesztette életét egy angyalarcú kisbaba

Olyan fájdalmakat kellett átélnie, amit egyetlen kisgyermeknek sem szabadna. Édesanyja barátnője miatt került tragikusan fiatalon kórházba.

Egy 16 hónapos kisgyermeknek édesanyja rossz választása miatt kellett meghalnia. Ugyanis Star Hobson szülője, Frankie egy olyan nőbe szeretett bele, aki nem tudta elviselni, hogy párjának gyermeke van.

A mentősök viaszszürkén találtak rá a kis Starra, aki ekkor már minden lélegzetéért megküzdött. Amikor megpróbálták újraéleszteni a babát, a szájából barna hányás kezdett folyni. Sajnálatos módon a kórházba érkezése után nem sokkal később elhunyt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az orvosszakértő megállapította, hogy a kis Star halálát több erős ütés okozta, amik a hasán érték. A gyerekbántalmazás vádját mindenki tagadta. Ám végül az édesanya élettársát lebuktatták a furcsa Google keresései.

Savannah Brockhill többek között rákeresett a következő témákra: „Meddig bírja a szervezeted alvás nélkül?”. „Meddig lehet a hidegben ülni?” és „Mitől múlik el a véraláfutás és a duzzanat?”.

De több felvétel is volt a telefonján, amik a sérült, szenvedő kislányról készültek. Az egyiken az látható, ahogy Star elesik és tehetetlenül magára húz egy széket, miközben senki sem segít rajta. Egy másikon a törött sípcsontja okozta szenvedése közben látható. Néhány videót pedig még le is lassítottak, hogy még drámaibb legyen – írja a Bors, a Daily Star cikke alapján.

A bíróságnak olyan felvételeket is bemutattak, amelyeken Start arra kényszerítették, hogy álljon és bámuljon a falra, miközben sírt a fájdalmaktól.

A 28 éves Savannah Brockhillt a Bradfordi Koronabíróságon gyilkosságért elítélték, ám büntetését még nem szabtak ki. Star anyját, Smith a gyilkosság vádja alól ugyan felmentették, de elítélték bántalmazás miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt