Létrehozva: 2018.03.01.

Elitkommandó védi Harry herceget és szerelmét

A világ jelentõs részét izgalomban tartja a hercegi szerelmespár közelgõ esküvõje - emiatt azonban a biztonsági ellenõrzések szintjét is fokozni kell.

Harry herceg május 19-én vezeti oltár elé a Windsor-kastélyban amerikai szerelmét, Meghan Markle-t. A párt életük nagy napján 30 elit katona, a Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service, SAS) legjobbjai fogják védeni. A SAS a brit haderő legerősebb alakulata, tagjai –állításuk szerint – akár az életüket is feláldoznák a királyi családért.

 

A kiválasztott katonák korábban Irakban vagy éppen Afganisztánban teljesítettek szolgálatot, és már a további együttműködés részleteiről egyeztetnek. A kommandósok ugyanis az esküvő után is védeni fogják Harry-t és Meghant, de még nem rögzítették, naponta hány ember őrködik majd a pár biztonsága felett.

A tervek szerint az esküvő alatt mesterlövészeket helyeznek el a kastély tetején, akiket a legmodernebb felszereléssel látnak el. A rangos vendégeket szintén felfegyverzett és álruhás rendőrök, illetve katonák védik majd.

A fokozott biztonsági intézkedések azért is szükségesek, mert az iszlamista terroristák számára kifejezetten vonzó lehet a több nemzetközi vezetőt is a vendégek sorában tudó, nagy figyelmet kiváltó esemény – ilyeneken szeretnek terrortámadást végrehajtani. Harry herceget ráadásul többször is megfenyegette az Iszlám Állam, mivel Afganisztánban töltötte katonaéveit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl