Létrehozva: 2021.10.22.

Elkaszinózta a járványügyi támogatást egy baloldali képviselő Amerikában

Az őrizetbe vett demokrata párti politikus a választókörzetének szánt állami segélyeket költötte szerencsejátékra.

Szerző Gaál József

Csalás és sikkasztás vádjával a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei őrizetbe vették Connecticut állam törvényhozásának egyik demokrata párti képviselőjét. A vádhatóság szerint Michael DiMassa visszaélt az állam által körzetének folyósított járványügyi támogatásokkal, és a pénz egy jelentős részét személyes kiadásokra, többek közt szerencsejátékra fordította – írja a Yahoo News amerikai hírportál.

DiMassa ellen szerdán emeltek vádat távirati csalás miatt. Ügyészségi dokumentumok alapján a baloldali politikus választói körzete 1,2 millió dollár állami segélyt kapott, melyet a helyben működő közvállalatok alkalmazottainak megtartására és egészségügyi fejlesztésekre kellett volna fordítania. A politikus azonban másként döntött, és a segély összegének körülbelül felét, 630 ezer dollárt (200 millió forint), átutalt egy általa létrehozott fantomcég (Compass Investment Group LLC) számlájára, ahonnét aztán felvette a pénzt.

Az FBI szerint a Compass Investment semmilyen tényleges szolgáltatást nem nyújtott, DiMassa pedig közel két tucat készpénzfelvételt hajtott végre a cég számlájáról 11 és 87 ezer dollár közötti értékben. A pénz nagy részét aztán a Connecticut államban található Mohegan Sun kaszinóban verte el.

[caption id="" align="alignnone" width="632"] Michael DiMassa demokrata párti képviselőt 630 ezer dollár elsikkasztásával vádolják.[/caption]

Első bírósági meghallgatásán DiMassa azt mondta, hogy jelenleg „orvosi kezelés alatt áll” a szerencsejátékkal kapcsolatos problémái miatt.

Letartóztatása után a képviselőt azonnal eltávolították a törvényhozás összes bizottságából. Matt Ritter, a connecticuti képviselőház elnöke és a demokrata párt frakciójának vezetője ezt egy rövid közleményében azzal indokolta, hogy „aggodalmak” merültek fel a kollégája megbízhatóságával kapcsolatban az őrizetbe vétele miatt.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?