Létrehozva: 2020.04.10.

Elképedve nézik az orvosok a vírusból felgyógyult emberek tesztjeit

Az eddigi vélekedés az volt, hogy aki már egyszer átesett a koronavírus-fertőzésen, az immunissá válik, vagyis többet nem kaphatja el a betegséget. A Dél-Koreából érkező hírek azonban sajnos valami egészen másról tanúskodnak.

A Bloomberg számolt be elsőként arról a Dél-Koreából származó hírről, miszerint a koronavíruson már egyszer átesett betegek szervezetében újra aktiválódhat a vírus. A dél-koreai járványügyi központ a feltételezését arra alapozza, hogy 51 – már gyógyultnak nyilvánított – páciens szervezetében újra kimutatták a tesztek a vírust. A kutatók szerint azonban nem arról van szó, hogy ezek az emberek ismét elkapták volna valaki mástól a betegséget, hanem a szervezetükben lappangó koronavírus újraaktiválódott.

Dél-Koreában azok az emberek számítanak gyógyultnak, akiknek 24 óra leforgása alatt két tesztjük is negatív lett. A hír viszonylag hamar bejárta a világsajtót, és Kínában meglehetősen nagy aggodalmat váltott ki, miután az első gócpontnak számító Vuhánban a napokban feloldották a vesztegzárat. Sokan most attól tartanak, hogy a társadalomba visszakerült gyógyultak egy újabb járvány okozói lehetnek.

Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu Agency

Kínában is jelentettek ugyanis több olyan esetet, hogy a kórházból kiengedett gyógyultnak vélt beteg pár nappal később belehalt a COVID-19 által okozott súlyos tüdőgyulladásba. Ennek azonban az is könnyen lehet az oka, hogy nem mindegyik teszt teljesen megbízható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keleti Andrea bikinis fotója még jobban felforrósítja a napot

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről