Létrehozva: 2019.10.29.

Elképesztő csoda: utolsó kemoterápiájára indult, 60 milliót nyert egy férfi

A kórházba menet vett egy kaparós sorsjegyet, úgy érezte, szerencsés napja lesz.

A vastagbélrákkal küzdő Ronnie Foster az utolsó előírt kemoterápiás kezelésére tartott az észak-karolinai Raleigh-ben. Útközben megállt egy boltnál, ahol 200 ezer dollárt (közel 60 millió forintot) nyert kaparós sorsjegyenírja a BBC.

Képünk csak illusztráció

A játékszervező cégnek adott interjúban Foster elmondta, boldog volt, hogy végre túl lesz a brutális kezeléseken, úgy érezte szerencsés napja van. Vett egy sorsjegyet, öt dollárt nyert vele, vagyis épp annyit, amennyibe a szelvény került. A pénzből kért egy másik sorsjegyet, aztán:

Teljesen lefagytam, ahogy megláttam azt a sok nullát!

Ronnie Foster, aki a nyugdíjazása előtt egy közlekedési vállalatnál dolgozott, az adók levonása után 141 ezer dollárt (kb. 42 millió forintot) kap kézhez. Azt mondja, a pénz egy részét a kórházi számláira fordítja, mert bár van biztosítása, a rák kezeléséért így is mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya