Létrehozva: 2019.09.02.

Elképesztő dráma az első pilótaleckén, hihetetlen mi történt

Az oktató rosszul lett, ezért már rögtön az első alkalommal a tanulónak kellett landolnia.

Egy pilótajelölt landolt sikeresen egy kétszemélyes Cessna 152-es repülővel, miután oktatója elájult a levegőben Perth közelében.

Max Sylvester első pilótaleckéjét vette az egypropelleres géppel, mikor mögötte ülő oktatója rosszul lett. A férfi a Seven Network televízióban vasárnap elmondta, hogy az oktató repülés közben ráhanyatlott a vállára. Az ájult embert nem sikerült magához térítenie, ezért az irányítótoronytól kért segítséget.

„Tudja vezetni a repülőt?” – kérdezte az irányítótorony szakembere. „Ez az első órám” – válaszolta Sylvester, aki ezt követően a torony irányításával sikeresen landolt a géppel a Jandakot Repülőtéren.

A repülős iskola oktatóját súlyos, de stabil állapotban szállították kórházba.

Sylvester felesége és három gyermeke egyébként a repülőtéren volt, hogy megnézzék a férfi első pilótaleckéjét.

A repülős iskola tulajdonosa elmondta, hogy 28 éve, mióta ezzel foglalkozik, még sohasem fordult elő nála ilyen baleset – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl