Létrehozva: 2021.11.10.

Elképesztő környezetszennyezéssel jár a járvány elleni védekezés

Felfoghatatlan mennyiségű védőeszköz került a világ óceánjaiba a járvány kirobbanása óta.

Egy kínai és amerikai kutatókból álló nemzetközi szervezet napokban hitelesített tanulmánya szerint legkevesebb 25 ezer tonna arcmaszk, gumikesztyű és más, a világjárványhoz kapcsolódó műanyag hulladék került a világ óceánjaiba 2019 decembere, azaz a pandémia kirobbanása óta. Meglepő lehet, de a környezetszennyezésért elsősorban nem a magánszemélyek, hanem a nagy fogyasztók, tehát az állami és önkormányzati intézmények, valamint a kórházak tehetők felelőssé – írja a Guardian internetes kiadása.

A PNAS tudományos folyóiratban megjelent „A világjárvány nagyságrendje és hatása” című tanulmány abból a kevéssé vitatható ténymegállapításból indul ki, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés az egyszer használatos műanyagok iránti megnövekedett kereslethez vezetett.

Yiming Peng és Peipei Wu, a kutatás két vezető szerzője azt mondta egy lapinterjúban, hogy „világszerte több mint 8 millió tonna világjárványhoz kapcsolódó műanyaghulladék keletkezett ezidáig, amelyből legkevesebb 25 ezer tonna került az óceánokba.” A tudóspáros szerint az évszázad végére majdnem minden, a világjárványhoz kapcsolódó műanyag hulladék a tengerek fenekén vagy a strandokon fogja végezni, ha nem lépünk fel határozottan a kialakult helyzettel szemben.

[caption id="" align="alignnone" width="2000"] A koronavírus-járványhoz köthető hulladék, gumikesztyűk és arcmaszkok a tengerfenéken.[/caption]

A tanulmány egyik, ha nem a legérdekesebb megállapítása, hogy a pandémiához köthető hulladék döntő többsége nem az egyéni fogyasztóktól, hanem a közegészségügyi intézményektől származik. Óvatos becslések szerint a Covid-hulladék 87,4 százaléka kórházakból, a maradék pedig az emberektől került a környezetbe.

Kontinensekre lebontva egyértelműen Ázsia a legnagyobb szennyező, a szemét 46 százaléka innen származik. Ezt követi Európa 24 százalékkal, majd Észak- és Dél-Amerika együttesen 22 százalékkal.

A 25 ezer tonna hulladék egyébként 369 nagyobb folyón keresztül jut el az óceánokba. Európában a Duna a legproblémásabb, ez a folyó csaknem 1700 tonna szemetet szállított a világtengerekbe. Globális szinten viszont a Irakban található Tigris és Eufrátesz jelentik a legnagyobb gondot, ugyanis a két folyó közös szakaszán (Shatt al-Arab) keresztül 5200 tonna Covid-szemét került az óceánokba.

[caption id="" align="alignnone" width="746"] Közönséges sebészeti szájmaszk egy tengerparton.[/caption]

Becslések szerint az emberiség havonta 129 milliárd arcmaszkot és 65 milliárd kesztyűt használ el jelenleg a járvány elleni küzdelem során. A védőfelszerelések pedig évszázadok alatt bomlanak le, mely során rengeteg mikroműanyagokat bocsátanak ki, ami tovább károsítja a természetet. Éppen ezért a tudósok már nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy környezetbarátabb anyagokat használjanak az egyéni védőeszközök gyártása során.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl