Létrehozva: 2019.12.20.

Elképesztő leletre bukkantak a Földközi-tenger partjainál

Hétezer évvel ezelőtt készült, az emelkedő tengerszinttől védő kőfalat talált Izrael földközi-tengeri partjánál három méter mélyen a víz alatt egy nemzetközi kutatócsoport.

Szerző Ripost

Búvárrégészek a neolitikum korából származó, monumentális, legalább egy kilométerről odavitt kövekből emelt védmű mintegy száz méter hosszú szakaszát találták meg a Haifa melletti tengerparton a Tel Hreiz nevű, jelenleg víz alatti, egykori település mellett.

Fotó: pixabay.com

A tengerparti halászó-földművelő és állattartó közösség kőfal építésével védekezett az utolsó, húszezer évvel ezelőtti jégkorszak után megemelkedő tengerszint ellen, de a természeti erőkkel szembeni küzdelmük végül kudarccal végződött, és településük víz alá került.

A Haifai Egyetemen kutató Ehud Galili vezette tudóscsoport szerint az utolsó jégkorszak után, mintegy húszezer éve, évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje, de mintegy négyezer évvel ezelőtt a vízmagasság a mai szinten stabilizálódott, nagyjából abban az időben, amikor megjelentek a jelentős hatalmak és kultúrák a tenger partjainál.

Izrael az elmerült városok szuperhatalma. A világon sehol másutt nem fedeztek fel olyan sok tenger alatti településmaradványt, mint itt – tette hozzá. Az Izrael partjainál eddig felfedezett tizenöt ősi település viszonylag épen maradt, mert a homok beborította, és megőrizte ezeknek a falvaknak a nyomait, épületeket, temetőket, kutakat.

A legrégebbi, 9000 éves, még kerámiát nem ismerő falut Atlitnál találták 8-12 méterrel a tenger alatt, 2-400 méterre a mai tengerparttól. Tőle északra 7-7,5 ezer éves település nyomaira bukkantak, ennek lakói már tudtak kerámiaedényeket készíteni.

A tudósok szerint csakis együttes, közösségi erőfeszítéssel alkothatták meg a gátat, mert annak köveit egyedül nem bírná el egy ember. Vannak köztük egyméteres, több mint egytonnás kövek is, amelyeket a falutól egy-két kilométerre fekvő folyómederből kellett odaszállítani, és ebben az időben még nem háziasították a nagyobb, teherhordásra alkalmas négylábú állatokat.

A falat a tenger felé építették, miközben a szárazföld felé nem emeltek védekezést szolgáló építményeket. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy nem kellett harcot folytatniuk ellenséges csoportokkal településük védelmében.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Ha vásároltál ilyen gyógyszert, semmiképpen ne szedj belőle: súlyos problémát okozhat

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya