Létrehozva: 2017.11.02.

Elképesztő: Nemzeti kötelesség megerőszakolni a szakadt farmeres nőket

Egy népszerû egyiptomi vitamûsorban mondta ezt Nabih al-Wahsh ügyvéd.

Egyiptomban már hetek óta egy új törvényjavaslatról vitatkoznak a szakemberek. A lényeg, hogy szeretnék az országban visszaszorítani a prostitúciót és a túlságosan kirívó életstílust. Így például törvényben foglalná a kormány, hogy nyílt közösségi tereken – például egyetemeken – tilos lenne szakadt farmereket viselni. Az észak-afrikai ország egyik legnépszerűbb vitaműsora is erről szólt legutóbb, ahova meghívták vitapartnernek a konzervatív álláspontjáról is ismert Nabih al-Wahsh ügyvédet. Al-Wasch azt mondta: azok a lányok és nők, akik ilyen ruhákat hordanak,  „meghívót” küldenek a férfiaknak, hogy szexuálisan molesztálják őket.

A vitaműsor után szinte azonnal érkeztek a kőkemény kritikák. Maya Mursi, egy női jogvédő szervezet vezetője azt állítja, hogy az ügyvéd szavai nemi erőszak elkövetésére buzdítják a férfiakat. Ezzel pedig megsértik az alkotmányt, amely egyébként védi a nőket az erőszaktól. A jogvédő emellett bejelentette, hogy panaszt tesz az ügyvéd és a tévécsatorna ellen.

Megkérem az összes egyiptomi médiumot, hogy ne kérjék ki a jövőben Nabih al-Wahsh véleményét az ilyen jellegű ügyekben

– nyilatkozta Maya Mursi.

Az ügyvéd egy egyiptomi online portálon védte később az álláspontját. Érveit azzal próbálta alátámasztani, hogy ha a saját lánya öltözködne így, akkor természetesen rá is vonatkoznának a szavai - írja a Bild.

Az észak-afrikai államban egyébként hatalmas probléma a nőket érő szexuális zaklatás. A Központ a női jogokért nevű egyiptomi feminista szervezet statisztikája szerint az egyiptomi nők 86 százalékát már érte szexuális zaklatás vagy nemi erőszak, sőt a nők 46 százalékát naponta éri inzultus.

Sokan emlékezhetnek arra az esetre is, amikor 2011 februárjában - az arab tavasz idején - Lara Logan amerikai riportert szexuálisan bántalmazta a tömeg a Tahrír téren.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl