Létrehozva: 2019.02.07.

Elképesztő rekordot döntöttek meg a német börtönök

Több német nagyvárosban vannak már olyan börtönök, amelyekben a rabok több mint fele külföldi.

A Rheinische Post nevű német lap 16 német tartomány igazságügyi minisztériumából kért be információkat, melyek szerint soha nem volt még ennyi külföldi a német börtönökben. Például Hamburgban és Berlinben a fogvatartottak több mint fele külföldi. Szászországban 2016-ban még csak 482 külföldi raboskodott, a legfrissebb számok alapján idén már 981-en vannak. A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb új elítélt Líbiából, Tunéziából, Grúziából, Lengyelországból és Csehországból érkezett Németországba.

Nagy az iszlamizálódás veszélye

Baden-Württemberg igazságügyi minisztere, Guido Wolf úgy fogalmazott, hogy a végrehajtási intézetekben különös figyelmet fordítanak az iszlamista hátterű foglyokra. A tárcavezető szerint a tartomány büntetési intézményeiben meredeken emelkedett a szélsőséges nézeteket való muszlimok száma.

Észak-Rajna-Vesztfáliában 5683 rab nem rendelkezik német állampolgársággal, közülük harminckettőt terrorszervezet alapításáért vagy támogatásáért ítéltek el. Másik három ember pedig azért került rácsok mögé, mert súlyosan erőszakos államellenes merényletre készültek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl