Létrehozva: 2018.07.26.

Elképesztő vallomást tett a metró vonalán tomboló szexragadozó

A 15 éve Németországban élõ Aly E.-nek azért kellett a bíróság elé állnia, mert 2015 és 2018 között összesen 13 nõt zaklatott szexuálisan az egyik berlini metróvonalon. A férfi azzal védekezik, hogy neki soha senki nem mondta, hogy ezt nem szabad, németül pedig nem tud olvasni.

A 29 éves Aly E. 14 éves volt, amikor Egyiptomból Németországba szökött. Vagyis 15 éve él Németországban, de a bírósági tárgyalásán tolmácsot kért, állítása szerint nem tud németül olvasni, és őt senki nem világosította fel arról, hogy Nyugat-Európában hogyan működnek a dolgok. Az egyiptomi bevándorlónak azért kellett a héten bíróság elé állnia, mert a gyanú szerint 2015 és 2018 között legalább 13 nőt zaklatott szexuálisan a berlini 6-os metró vonalán.

A feleségével és kisfiával Németországban élő férfi beismerte tettét, ám olyan érveket hozott fel mentségére, amelyek hallatán a tárgyalóteremben helyet foglalók nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek. A részmunkaidőben szakácsként dolgozó bevándorló azt állította a bíró szemébe nézve, hogy Egyiptomban gyakoriak az ilyen esetek, és ezért nem büntetnek meg senkit.

Nem ismerem ki magam a jog világában. Az én otthoni falumban nem volt rendőrség, azt pedig, hogy itt ilyet nem szabad csinálni, azt senki sem mondta

 – vallotta Aly E. védőbeszédében. A 29 éves férfi szerint a tárgyalási eljárásban is sok hiba volt, a legnagyobb gondot számára az okozta, hogy véleménye szerint a kirendelt tolmács rasszista volt. Aly E. végül hozzátette, hogy a túlzásba vitt kábítószer fogyasztása is felelős azokban, amiket elkövetett. Az egyiptomi migráns heroint, kokaint, Ecstasy tablettákat, alkoholt és rendszerint Viagrát is szedett.

Nem tudtam, hogy ezeknek potencianövelő hatásai is lehetnek, mert nem tudok németül olvasni

– védekezett Aly E. Az áldozatok elmondása szerint a gyanúsított minden alkalommal elővette a nemi szervét, rendszerint kielégítette magát, és közben fogdosta őket, vagy megkérdezte a nőktől, hogy nem akarnak-e vele szexelni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil