Létrehozva: 2021.03.03.

Elmebaj: rasszizmus vádjával csapták ki az arcpakolásos diákokat az elitgimiből

Az Egyesült Államokban már pattanás elleni krémeket sem lehet használni anélkül, hogy a társadalmi igazságosság bajnokai ne hurcolják meg az embert.

Szerző Gaál József

Két tizenéves fiú 20 millió dollárra perli a San Francisco közelében található Szent Ferenc Gimnáziumot (St. Francis High School), amiért tavaly év végén az intézmény vezetése távozásra kényszerítette őket egy olyan internetre feltöltött fotó miatt, amin pattanás elleni fekete arcpakolást viselnek – írja a San Francisco Chronicle internetes kiadása.

A fotó, amin három gimnazista látható, még 2017 márciusában készült, de egészen a múlt évig nem igazán foglalkoztatott senkit a létezése. 2020 közepén azonban a Fekete Életek Számítanak (Black Lives Matter) nevű szélsőbaloldali mozgalom hatására megváltozott a közhangulat az Egyesült Államokban, a fiúk fotóját pedig elővették blackface, vagyis a nem afroamerikai emberek arcának feketére mázolása miatt, ami a nyugati világ haladó részein a rasszizmus egyik vegytiszta megnyilvánulásának számít.

A perkereset szerint az iskola vezetése ultimátumot adott az érintett gyerekek szüleinek, miután a társadalmi igazságosság bajnokai nyilvánosságra hozták a fotót: „Ha önként távoznak a gimnáziumból, akkor a kép titokban marad. Ha viszont erre nem hajlandóak, akkor botrány és kirúgás vár rájuk.” A szülők végül az előbbi lehetőség mellett döntöttek.

A botrányt okozó fotó, amin pattanás elleni arcmaszkot viselnek az érintett fiúk (Forrás: Superior Court of California)

Az fotón szereplő gyerekek közül ketten indítottak pert a gimnázium ellen a Santa Clara megyei fellebbviteli bíróságon. A két család egy nyilatkozatában azt mondta:

„Ez a per arra törekszik, hogy helyrehozzuk azokat a károkat, melyeket a családjaink elszenvedtek, illetve, hogy bemutassuk, mi is történt valójában. Erről az ártatlan eseményről készült képet a semmiből vették elő, és durván helytelenül mutatták be a társadalmi nyugtalanság csúcspontjának idején. A családjaink megpróbáltak részesei lenni ennek a nyilvánvaló félreértésnek a megoldásában, hogy a gimnázium egész közösségét jobb hellyé tehessük, de az iskola vezetősége visszautasított minket, és őket egyáltalán nem érdekelte az igazság”

A felperesek, H. H. és A. H. állítása szerint az igazgató azt mondta nekik, hogy George Floyd halála, és a Fekete Életek Számítanak mozgalom nyomán kialakult közhangulat vezetett az eltávolításukhoz. A perkeresetben a fiúk azt állítják, hogy a kép készültekor azt sem tudták, mi az a blackface, és nem is állt szándékukban ilyesmit csinálni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a kép elkészülte előtt pár nappal fehér arcmaszkban pózoltak a kamerának, az erről készült fotó pedig szintén felkerült az internetere, de azzal már nem foglalkozott senki.

A felperesek fehér színű arcmaszkban. (Forrás: Superior Court of California)

A fiúk ügyvédje, Krista Baughman elmondta: „Mindössze négy óra telt el, amikor az iskola először megkereste ügyfeleimet az arcmaszkos fényképpel kapcsolatban, és aközött, hogy ultimátumot adtak a fiúk szüleinek.”

A perkereset benyújtása utána az iskola igazgatója, Jason Curtis szűkszavúan úgy fogalmazott, hogy „a Szent Ferenc Gimnázium elkötelezett az egyenlő oktatási környezet megteremtése mellett, ahol minden hallgató biztonságban érzi magát, és örömmel befogadja a másikat.”

Az eset után egyébként a családok kénytelenek voltak elköltözni egy szomszédos megyébe, mivel féltek a környéken maradni az őket ért zaklatások miatt.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő