Létrehozva: 2016.07.09.

Elmondta a teljes igazságot a leghíresebb jeti-videó készítője!

A 84 éves férfi azt meséli, hogy az egész élete felfordult az 59 másodperces videó miatt. Azt kívánja, bárcsak ne látta volna a jetit...

Bob Gimlin, az egykori cowboy élete gyökeresen megváltozott, amikor 1967-ben egy Dallashoz közeli erdőben lencsevégre kapta a már akkor is legendásnak számító jetit. Bár akkor még internet sem volt, mégis futótűzként terjedt a videó, volt olyan amerikai mozi, amelyik a műsorára tűzte a nem mindennapi felvételt. 

Gimlin számára meghozta a világsikert  a kisfilm, de ma már azt kívánja, bár soha ne látta volna a félig ember, félig gorillaszerű lényt.

Az akkor 35 éves Gimlin nem volt egyedül, társa és barátja, Roger Patterson is vele tartott az erdőbe. Sőt, ő volt az, aki Gimlint egyáltalán rábeszélte, hogy induljanak el jetivadászatra. Az első gyanús jelek, amiket találtak, a hatalmas lábnyomok voltak, amelyek sem embertől, sem ma élő állattól nem származhattak. 

Mindkét cowboy azt mesélte, hogy a következőképpen látták meg a "nagylábnak" is elnevezett lényt:

Egyszerre bokrosodott meg mindkettőnk lova, egyszerűen nem akartak továbbmenni. Ezután láttuk meg a jetit, alig 10 méterre tőlünk...

Patterson volt az, aki előkapta 16 mm-es Kodak kameráját, és megörökítette a mára már legendásnak számító videót. Patterson ezután összevágta a nyers felvételt, majd világ körüli turnéra indult vele. Gimlin kirekesztve érezte magát, majd csalódottságában el is adta a filmjogok ráeső részét, mindössze 10 dollárért. Az újabb fordulat akkor jött, amikor Patterson 1972-ben rákban elhunyt. Ezután már Gimlin volt az egyetlen élő szemtanú, akit kérdezni lehetett a történtekről.

Ettől a pillanattól keseredett meg igazán a férfi élete, mivel a jetihívők prófétaként, a jetitagadók pedig hazug csalónak tartották. A zaklatások nem hagytak alább - írja most a bild.de.

Egy jetihívőnek akkora dolog volt találkozni Gimlinnel, mint egy katolikus embernek a pápával. Voltak olyan éjszakák, hogy a háza előtt megálltak autókkal és ordítottak, hogy jetivadászatra akarnak vele menni. 

A férfi megérti a kétkedőket, ő sem hinne el egy ilyen történetet, de ő tudja, hogy mit látott. Máig állítja: az ott, akkor, 1967-ben a valóság volt, nem egy gorillajelmezbe öltözött ember.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek