Létrehozva: 2021.10.10.

Tegnap előadás közben meghalt a 37 éves színész, borzalmas baleset történt

Operaelőadás közben balesetben meghalt egy színész szombat este a Moszkvai Nagyszínházban (Bolsoj) – közölték orosz és nyugati hírügynökségek.

A baleset Nyikolaj Rimszkij-Korszakov Szadko című operájának előadásán, díszletcsere közben történt.

Egyes hírügynökségek azt írták saját értesüléseikre hivatkozva, hogy egy leszakadt díszlet okozta a 37 éves színész halálát. Az Interfax ezzel szemben úgy tudja, a férfi a díszletcserekor nem vette észre, amint fentről eresztik le a színpadi rámpát, és a szerkezet agyonnyomta.

Egyes nézők azt hitték, hogy ez a jelenet része volt, és csak akkor döbbentek rá, hogy súlyos baleset történt, amikor valaki mentőért kiáltott.

A haláleset miatt megszakították az előadást, a rendezők arra kérték a nézőket, hogy hagyják el a termet.

Nyolc évvel ezelőtt, 2013 júliusában is történt halálos baleset a Bolsojban: akkor egy hegedűs halt meg, beleesve a zenekari árokba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el