Létrehozva: 2016.07.14.

Előkerült a legnépszerűbb amerikai elnök szerelemgyereke?

A legújabb hírek szerint nagy az esélye, hogy John F. Kennedynek és egyik szeretõjének van egy eltitkolt gyereke.

Idén februárban, 79 éves korában elhunyt Alicia Corning Clark, és több millió dollárt hagyott hátra. Ám csupán a vagyona egy részéről rendelkezett halála előtt, ezért az ügyvédei hónapok óta azon dolgoznak, hogy örököst találjanak a több mint 10 millió dollárnak.

A kutatásuk pedig nem várt fordulatot hozott, ugyanis úgy tűnik, hogy Clarknak van egy eltitkolt gyereke, akinek az apja nem más, mint a meggyilkolt amerikai elnök, John. F. Kennedy.

JFK és az örökösnő viszonyáról több legenda is kering, sőt állítólag az FBI egykori vezetője, J. Edgar Hoover külön aktát vezettetett kettejükről. Ezidáig viszont soha nem merült fel, hogy lehet egy közös gyerekük.

Bár egyelőre az ügyvédek sem jutottak az ismeretlen örökös nyomára, csak a begyűjtött információikból következtetnek a létezésére. Ha pedig igazuk van és megtalálják, az történelmi jelentőségű fordulat lenne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő