Létrehozva: 2017.07.04.

Élve elégették a terroristafőnököt

Túlságosan pletykás volt a dzsihádista, és hiába a magas rangja, a brutális büntetést õ sem kerülhette el.

Az Iszlám Állam eddig is komolyan büntette, ha valamelyik tagja a „kalifa”, Abu Bakr al-Bagdadi állapotáról közölt bizalmas vagy éppen kitalált információt: 50 ostorcsapást kapott a pletykás terrorista. Most azonban egy vezető beosztású dzsihádista kotyogott – ezért az életével fizetett.

Abu Qutaidát nagy nyilvánosság előtt élve elégették az iraki Tal Afarban, miután azt mondta ismerőseinek egy imádságot követően, hogy al-Bagdadi már meghalt. Ez azonban hamarosan a büntetőbizottság fülébe jutott, és leszámoltak a szivárogtatóval.

Az azonban nem derült ki, hogy Qutaidának igaza volt-e – a véreskezű terrorista vezér halálhíre rendszeresen felreppen. 2016 végén amerikai források már élőhalottnak nevezték a sebesült, betegeskedő kalifát, tavasszal pedig az amerikaiak mellett már az oroszok is arról beszéltek, hogy al-Bagdadi életét veszthette egy légicsapásban. Az biztos, hogy már rég nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de halálhírét még senki nem erősítette meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat